Rick Riordan: Az elrejtett orákulum

 

Fülszöveg:

Mi a legnagyobb büntetés egy halhatatlan számára?
Ha emberré változtatod.
Apollón úgy felbőszíti az apját, Zeuszt, hogy az letaszítja őt az Olimposzról. Legyengülten és összezavarodva, egy hétköznapi tinédzser képében landol New Yorkban. Az égi hatalmától megfosztott négyezer éves istenségnek meg kell tanulnia, hogyan maradjon talpon a modern világban, amíg vissza nem férkőzik Zeusz kegyeibe.
Apollónnak azonban sok ellensége van: istenek, szörnyek és halandók, akik végleg el akarják pusztítani az egykori olimposzit. Apollónnak segítségre van szüksége, és csak egyetlen esélye maradt… a modern félistenek gyűjtőhelye, amit Félvér Tábor néven ismernek.

A Véleményem:

• A cselekmény:

Még mindig imádom ezt az univerzumot. A történet egész izgalmasnak ígérkezett a regény elején, de miután a táborba érnek sokszor vontatottnak és már-már unalmasnak éreztem. Volt egy két "váratlan" fordulat, ami kicsit izgalmasabbá tette, viszont összességében a végén lévő harcjeleneteket emelném ki inkább, ezek nagyon tetszettek. 

• A szereplők:

Rengeteg visszatérő szereplő van az előző sorozatokból, aminek kimondottan örültem, ilyen például Keirón és Percy. *Én őket ismertem inkább, mivel botor módon nem olvastam el Az Olimposz hősei sorozatot.* A legtöbb embert kirázta a hideg Apollóntól, de én imádtam. Komolyan, mit várunk egy 4000 éves istentől, aki ráadásul túl sok önbizalommal és egóval rendelkezik? A szellemes riposztjai miatt érte meg végigolvasni a könyvet. És fejlődött is rengeteget a karaktere, amit remélem az író szépen épít tovább majd a következő részekben. Ez számomra szintén szimpatikus volt, mert gyűlölöm, ha egy karakterfejlődés össze van csapva. 

Meget úgy imádtam, ahogy van. Egy kis szeleburdiság, egy kis merészség, igazi gyerek, bár rengeteg mindenen túl van már, traumatizált, félelemben nőtt fel, megfelelni akarással. 

• A végkifejlet:

Annyira szerettem. A jelenet, amikor Apollón sír, hogy ki tudta szabadítani a gyerekeit, felért mindennel, és esküszöm meg is ríkatott. A vége tényleg izgalmas volt, ahogy harcoltak a Kolosszussal, sőt vicces is. Az író humora egyszerűen zseniális, minden jelenetben ott van valamennyire, még azokban a pillanatokban is, amik amúgy szomorúak. Kíváncsian várom a következő részeket.

Összegzés:

Összeségében ez egy nagyon jó regény lett, méltó folytatása az eddigi Riordan könyveknek. A szereplők izgalmas út előtt állnak még, szóval nem is szaporítom a szót, megyek olvasni a második részt. Tegyetek így ti is!