Sarah J. Maas: Ég és lélegzet háza

 

Fülszöveg:

Bryce Quinlan és Hunt Athalar próbál visszarázódni a normál kerékvágásba – megmentették Crescent Cityt, de annyi minden fordult fel fenekestül az életükben, hogy leginkább csak pihenni szeretnének. Le akarnak lassítani. Kiderítenék, mit tartogat számukra a jövő. Az Aszterek eddig tartották a szavukat, békén hagyták őket.

De így, hogy a lázadók lassacskán egyre inkább kikezdik az Aszterek hatalmát, az uralkodók jelentette fenyegetés nőttön-nő. Bryce, Hunt és a barátaik belekeverednek a lázadók terveibe, és választaniuk kell: vagy csendben tűrik az elnyomást, vagy megküzdenek azért, amit helyesnek tartanak. És mint tudjuk, a hallgatás sosem volt az erősségük…

A Véleményem:

• A cselekmény:

 Huhh. Őszintén szólva, több, mint egy hónap volt kiolvasni ezt a könyvet. Szó sincs arról, hogy ennyire unalmas lett volna, szimplán csak kimerített az államvizsgára való készülés, olvasásra már nem nagyon maradt energia. 

Azonban azt mindenképpen megemlíteném, hogy számomra rengeteg üresjárat volt ebben a sztoriban. Az eleje egész izgalmasan kezdődött ezzel az Ophionos dologgal, megismertük Sophiet és Emilet, valamint Ezüstíj ügynököt is. Az különösképp tetszett, hogy sokáig nem tudtuk, mi is történt valójában Sophie-val (*én még mindig nem vagyok hajnaldó elhinni, itt még tuti lesz valami*).

Nah, és ezután következik a fekete leves, ami az én tetszésemet nem nyerte el teljesen. Ez pedig az egész nyomozásosdi volt a fiú után. Néhol vontatottnak éreztem a történetet, és ezen az úton-útfélen felbukkanó erotikus jelenetek sem segítettek. Nem tettek semmit a történethez, plusz időhúzásnak tetszett és nem éreztem, hogy ez most Bryce és Hunt kapcsolatában mekkora lépcső, még az egész 'pár' dolog is úgy volt éreztetve, mintha ez nem is számítana, nem volt akkorának beállítva, mint amilyen valójában. Sajnos, túl magasra tette a lécet az Üvegtrón sorozatban lévő Aelin-Rowan páros. 

A középső részen tehát nem történt úgy semmi. Az egész csapat vonakodott a lázadók oldalára állni, illetve az Emile utánai nyomozás is extrán lassan haladt. Pár dolog azonban javított a véleményemen, ilyen volt például a Csontnegyedben és Ídra szigetén történtek, valamint Ezüstíj kiléte. 

Viszont a könyv utolsó 150-200 oldala bepótolta számomra az izgalmakat, hiszen kijutott belőlük bőven. Nem is tudom, melyik volt a kedvencem (*na jó, nyilván tudom, hiszen ahova Bryce került a kapun keresztül, az eszméletlen ledöbbentett, erre nem számítottam*).

• A szereplők: 

Ez rohadt hosszú lesz, mert a könyv természetesen rengeteg karaktert vonultat fel, az írónőhöz méltan.

Bryce: sokkal jobban kedvelem, mint mondjuk Aelint eleinte. Még nem igazán nőtt fel a feladatához, de egyértelműen van benne kurázsi és vezető szellem. Nagyon okos, előre tervez, nála sokkal idősebb lényeket is képes átejteni, ebben egyértelműen az apjára ütött. Kíváncsiam várom, mi lesz vele a harmadik részben.

Hunt: elvesztette élete szerelmét, óriási erővel rendelkezik, megtenne bármit a szeretett nőért. Nem is tudom kire hasonlít (*kicsit Rowan copynak érzem*). Egyébként kedvelem, de amikor eldurran az agya elég idegesítő.

Ruhn: szintén védelmező, de kevésbé falramászó módon, mint Hunt. Egyelőre Bryce oldalbordájának érzem, de remélem, a következő részben több szerepet kap, és a sarkára áll. 

Declan és Flynn páros: egyszerűen imádom őket. Declan zseniális, mindenre van megoldása és a csapat egyik alappillére tudása miatt. Flynn egy szerethető rohadék, az ügyeletes ironizáló. 

Tharion: nem tudom megkedvelni. Egy tutyimutyi, semmihez nem értő alak, fogalmam sincs mit keres a többiek mellett. Amikor végre szembeszáll a Folyókirálynővel, akkor sem teszi igazán, mert rögtön máshoz menekül. Karakterfejlődést várok.

Ithan: annyira jó volt látni, hogy keresi újra önmagát, és újabb célokat tűz ki maga elé. Igazán kedvelem, sok van még benne, és rettentően kíváncsi vagyok, hogy fog végérvényesen is szembeszegülni Sabine-nel.

Az újabb karakterek közül egyértelműen Baxian a kedvencem, hiszen lehetett érezni, hogy a kegyetlenség álarca mögött több rejtőzik. És a legjobban várós dolog, hogy az Őszkirály mit fog lépni, hova fog állni (*de azért van egy sejtésem*). 

• A végkifejlet:

Na jó, na jó, na jó.... Szerintem erre nem is lehet mit írni. Olvassátok el, könyörgöm. Aki félbehagyja az nem tudja, mit hagy ki. Ne adjátok fel a felénél, tessék végigolvasni!

Összegzés:

Vegyes érzéseim vannak, de összességében elégedett vagyok ezzel a résszel. Nem várt fordulatok itt is voltak bőven, mindenképpen több, mint az első részben, és ez végülis kárpótolt az elvesztegetett oldalakért. Látszik, hogy fog összeállni a csapat, jó lesz őket együtt látni, ahogy vállt-vállnak vetve harcolnak.