Incendio - 1. fejezet: Utazásom Norvégiába

 

 

Drága Édesanyám!

Zimankós idő fogadott, mikor Norvégiába értem, hogy ellenőrizzek egy bejelentést. Tél lévén nem lepődtem meg az időjárás szélsőségén, de ez még nem jelenti azt, örültem a lábujjaimat jéggé varázsoló hideg széllökéseknek és az utat beborító fehér hórétegnek. Ellőttem a norvég mágiaügyi miniszter fogadóbizottsága lépkedett. Őket nem hatotta meg a hideg, úgy tülekedtek az Oslo utcáit elárasztó emberáradat között, mintha nem lett volna a – 15 fok. Angol lévén nem szoktam hozzá az e fajta időjáráshoz, mint azt te is tudod, és ezen a kezemben szorongatott, mágiával melegen tartott tea sem tudott segíteni.

Örültem, mikor beléptünk a számítógép cégnek álcázott Mágiaügyi Minisztérium kapuin. Bent a kandallókon keresztül áradó hőség fogadott, így kapva kaptam az alkalmon, és ledobtam magamról vastag kabátom, sálam és sapkám egy arra járó házimanó kezébe.

Természetesen nagy nyüzsgés fogadott az épületben. Színes papírrepülők tucatjai repültek ide – oda fontos üzeneteket szállítva a szintek és ügyosztályok között. Emberek százai rohangáltak, hogy elintézzék ügyes – bajos dolgaikat, véghezvigyék a rájuk kiszabott feladatot, vagy a munkától fáradtan hazafelé siessenek, hogy az otthon melege ismét feltöltse őket energiával.

Mi nem álltunk meg nézelődni, kísérőim egyenesen a miniszter úrhoz vezettek, vagyis az épület legmagasabban fekvő helyiségébe. Az iroda közepét egy hatalmas mahagóni asztal foglalta el, melyen katonás rendben sorakoztak a pennák és a pergamenek. A gyönyörű kandalló felett képek függtek egy kislány életének fontos mozzanatait megörökítvén. A terem falait plafonig érő könyvespolcok rejtették el. Megmosolyogtatott a látvány, hogy a díszes, arannyal szegélyezett könyvek között helyet kapott dédapám egyszerű kötésű irománya, a Legendás állatok és megfigyelésük is. Az asztal mögött ugyancsak mahagóniból készült szék állt, ebben foglalt helyet Norvégia mágiaügyi minisztere, Mr. Aksel Johansen.

Egy pillanatra abbahagytam a körmölést. Csend borult a szobára, csak baglyom, Artemis halk huhogása törte meg néha – néha a némaságot. Derűsen gondoltam vissza a miniszterrel folytatott hosszú beszélgetésre.

- Jó napot, Mr. Johansen! Örülök, hogy végre megismerhetem. – nyújtottam neki jobb kezemet, hogy megrázhassa. Ő szívélyesen megfogta, és boldogan rántott rajta párat. A keze puha volt a kinti hideg ellenére, tekintete pedig életörömről árulkodott, pedig arcát gondok szabdalták ráncosra. Persze így sem tűnt öregnek, a negyvenes éveinek közepén járhatott, erről árulkodtak a halántékán a barnába vegyülő ősz hajszálak.  

- Hasonlóan érzek én is, Miss Scamander. Megtiszteltetés, hogy találkozhatok egy olyan személlyel, mint ön. Már rengeteget hallottam magáról. – sétált ki asztala mögül. Tekintete elismerően csillogott. – Bámulatos, hogy ily fiatalon, már egy könyv megírásán túl van. ÉS persze hozzá sem kell tennem, mekkora siker is volt az a könyv. A kislányom le se tudja tenni, és, azóta akar sárkányokkal foglalkozni, mióta először a kezébe kaparintotta.

- Oh, igazán sajnálom, ha ilyenekre sarkalja. Nem ez volt a szándékom a megírásával. Csupán lapokra akartam vetni e lények jó tulajdonságait is. De nem szabad megfeledkeznünk, hogy ezek könyörtelen ragadozók. Így aztán, azt tanácsolom, beszélje le a lányát, erről a munkalehetőségről. Csak az igazán vakmerőek képesek elvégezni úgy, ahogyan azt kell. – magyarázkodtam. – Persze ezzel nem állítom, hogy a lányában nincs meg a kellő bátorság, uram. Csupán az életét féltem.

A miniszter csak meredt rám. Féltem, hogy valami olyasmit mondtam, amit nem szabadott volna, vagy esetleg megbántottam szavaimmal. De pár pillanat múlva minden kétségemet elfújta az arcán megjelenő mosoly.

- Micsoda lélek van magában, Miss Scamander. – fogta meg a könyökömet, hogy az ajtó felé vezethessen. – Hiszen még csak nem is ismeri gyermekemet, és mégis aggódik sorsáért.

- A képek a kandalló felett mindent elárulnak, uram. – hagytam, hogy kivezessen az irodájából a felvonókhoz. Beszálltunk egybe két auror társaságában, akik a miniszter életét vigyázták. Fekete talárt viseltek, rajta egy jelvénnyel, amely jelezte a varázzsal bíró embereknek, hogy kikkel is állnak szemben. Mr. Johansen erre nem mondott semmit, de az a mindentudó mosoly továbbra is ott bujkált szája szegletében.

- Körbevezetem, ha nem bánja. – szólt végül.

Artemis meglegyintette szárnyaival ketrece rácsait, így visszatértem a jelenbe. Újból a kisimult pergamenre fordítottam minden figyelmem.

Nos, a kezdeti bemutatkozással és ismerkedéssel inkább nem traktállak, legyen elég annyi, hogy Mr. Johansen igen kedves férfi, és jól elbeszélgettem vele a Minisztériumban tett sétánk alkalmával.

Magáról az épületről nem tudok sok újat mondani, szinte megszólalásig hasonlít angol testvéréhez. Mindössze egy különbséget véltem felfedezni, és ez a színekben rejlett. Sok helyütt akadtam meleg tónusokra, mint a piros és az aranysárga. Néha úgy éreztem, a Griffendél sosem látott klubhelyiségébe kerültem.

Most viszont magáról a megbízatásról írnék néhány sort neked. Szerencsére semmi bonyolultról nincs szó. Egy bizonyos mugli, Sander Fjörtoft, akit mostanra felejtésátokkal szórtak, sárkányokat látott repkedni birtokának északkeleti csücskében. Ezt jelentette is a mugli szerveknek, innen az értesülése a Minisztériumnak. A szerencsétlen rendőrök ugyanarra a sorsa jutottak, mint Sander, így a varázstalan népek miatt nem kell, hogy fájjon a fejünk.

Visszatérve a sárkányokra, minden bizonyossággal állíthatom, norvég tarajossárkányok állhatnak a dolog mögött.

Már látom is, ahogy a rettegés beköltözik a szívedbe, és a tavaly történt események sora lepereg lelki szemeid előtt. De nem kell aggodalmaskodnod, tanultam akkori hibáimból, és nem fog előfordulni még egyszer, hogy égési sérülésekkel térek haza.

De mondd, a te sorod, hogy megy? És öcsémé? Remélem, hasznosan tölti az idejét, és minden szabad pillanatában a tanulásra koncentrál.

Amint kiderítem, mi folyik itt, és megszabadítom Norvégiát a magamutogató hüllőktől, ígérem látogatást teszek nálatok Londonban.

Bagolyfordultával küldj választ, Artemis napok óta nem repült.

Várom válaszod.

Ölel és puszil,

a te Ameliád

Apró mosollyal csúsztattam a pergament egy borítékba. Felálltam a kényelmes székből, amelyben eddig helyet foglaltam, és könnyed léptekkel Artemis – hez vonultam. Amint kinyitottam a kalitka ajtaját, ő engedelmesen a vállamra repült. Mielőtt elvette volna csőréhez nyújtott kezemből a levelet, enyhén megcsipkedte jobb mutatóujjamat neheztelésképpen.

Magamban mulatva sértődésén az ablakhoz léptem, és kinyitva azt szabad utat engedtem neki.

Mivel esti tennivalóim végére értem, megmosakodtam, majd a gyertyákat elfújva nyugovóra tértem. A boszorkányoknak és varázslóknak fenntartott szálló lassan elnyugodott, így mély sárkánymentes álomba merülhettem.