Cassandra Clare - Wesley Chu: Az elveszett Fehér Könyv

 

A SZTORIRÓL:

Az Árnyvadász Akadémia történései után vagyunk, Max már Magnus és Alec életének része, így laknak együtt a boszorkáynmester otthonában. Egy nap meglátogatja a családot Sinjun, akit az előző részben ismerhettünk meg, és Ragnor, akiről eddig Magnus azt hitte, hogy bujkál/halott. Csakhogy Ragnor nem a régi volt, megszúrták egy mágikus tüskével, ami Szamael szolgálatába állította. Sinjun önmagát szúrta meg, ami nekem egy kicsit kemény, de hát nem lehetett tőle másra számítani. 

Szóval megszúrják Magnust és elviszik a Fehér Könyvet, amivel Szamaelt tervezik visszahozni a dimenziójukba. Alec leköveti Ragnort, aki Sanghajban van, ezért Magnus rögtön arra szeretné venni az irányt. 

Csatlakozik hozzájuk a régi csapat, Izzy, Clary, Jace és az újdonsült árnyvadász, Simon is. Sanghajban megkeresik a helyi intézetet (közben Magnust mégegyszer megszúrják), kiderítenek egy csomó mindent a tüskéről, valamint egy Jenló nevezetű démonról, aki a Pokoli szerkezetek trrilógiában is említésre kerül. Megkapják az ikerkardokat (*a nevüket már ne kérdezzétek*), majd egy kisebb bonyodalom támad Sinjun és Ragnor miatt. Végül a Pokolban kötnek ki, vagyis Jenló volt birodalmában, hiszen őt megölték. Végig itt bujkált a két ellenséges boszorkánymester. 

A kardok segítségével Magnus megmentette Ragnort, de így a kardok ereje elveszett. 

Na igen, innentől nagyrészt feketeség. Az még megvan, hogy lejutnak a legrosszabb bugyorba, ahol a legnagyobb bűnösök vannak, és itt próbálnak meg véget vetni Szammael tervének, ami nyilván sikerül is, legalábbis elodázni. 

A VÉLEMÉNYEM:

• A cselekmény: 

Szerintem senki nem fogja zsebre tenni a véleményem, mert be kell valljam, hogy gondjaim vannak ezzel a sorozattal. Nem nagyon tetszik, és szerintem ezt tükrözi az is, hogy alig két hete fejeztem be, máris sok mindent elfelejtettem a történettel kapcsolatban. A cselekménnyel kimondottan nem volt bajom, bár sokszor toporogtunk egy helyben, alig haladt a történet. A helyszín örülök, hogy nem New York volt, kellett a  változás. Imádtam a Sanghajt leíró részeket, sosem voltam ott, sosem vágytam oda, de ez a könyv elérte, hogy igenis látni akarjam egyszer. Jobban belebonyolódtunk a Carstairs családfába is, megismerhettük Jem rokonait. 

Emellett imádtam minden egyes jelenetet, amelyben Max is kapott helyet. Jó volt látni, hogyan működik Alec és Magnus apukaként, ezek a meghitt jelenetek családias színt vittek a történetbe. Viszont ezzel egyetemben az egymásnak esős részek nem lopták be magukat szívembe, hiszen látszólag teljesen nem oda illő pillanatban történtek, a vége felé már csak fárasztottak. 

Azt sem mondanám, hogy az izgalom a tetőfokára hágott volna, mivel olvastam a jövőben játszodó sorozatot, így pontosan tudtam, hogy mindenkivel minden a legnagyobb rendben lesz, mindenki megmenekül.

• A szereplők:

Kezdjük a két főszereplővel. Magnus és Alec még mindig a legkedvesebb párosom ebből az időből (*mert amúgy nyilván James és Cordelia*). Imádom, hogy végre úgy élnek, ahogy azt megérdemlik, szeretetben, szabadon. Max elvitte nálam a legédesebb karakter díjat, nyilván. 

Jace, Clary és Izzy karaktere eléggé háttérbe szorult, ami nem is csoda, hisz nem ők a fő karakterek, végre Magnusnak van egy rendes trilógiája, hadd csillogjon, de mégis sokszor úgy éreztem, sokkal jobb is lett volna, ha nem is kerülenek bele a könyvbe. Teljesen karakteridegennek éreztem őket, nem kaptam meg egyiküktől sem, amit vártam. Nem éreztem emiatt olyan nagy nosztalgiát, inkább elcsüggedtem, hogy az amúgy szerethető karakterek ennyire semmilyenek lettek. 

Simon őrlődése viszont kellett, most vesztette el egy fontos barátját, amelyen nem könnyű túltennie magát. Vagy mégis? Olyan érzésem volt a könyv végére érve, mintha ezen túl is lépett volna, már nem gyászol. Mintha túl lett volna egy nagyobb hisztin, aztán jó, kész, minden fasza, mégsincs semmi probléma. 

Sinjun böki a csőrömet, egyszerűen minden könyvben, amit mostanában olvasok, van egy karakter, aki annyira idegesít, hogy le akarom morzsolni a szemetet az arcomról. Vagy kikaparni, vagy mi. Bármi csak ne lássam. A folytonos behódolni vágyásától a falra mászom, mintha nem lenne egy értelmes önálló gondolata sem. Addig eljut, hogy kit akar szolgálni, majd a többit ő eldönti. A hatalom élteti, úgy hiszi, az tudja csak megoldani a problémákat. 

Ragnort továbbra is imádom, minden egyes gúnyos, inronizáló megjegyzésével együtt. 

• A végkifejlet:

Bajban vagyok, mert nem igazán emlékszem a végére, de nyilván semmi meglepő nem volt abban, hogy a csapat épségben távozik egy újabb dimenzióból. Szammael eltűnt tovább tervezgetve a visszatérést, esetleg a többi Herceget is bevonva. Úgyhogy ezt mindenképpen várom, remélem a harmadik rész jobban bővelkedik majd az izgalmakban. 

A plusz novella viszont igazán zseniális lett, egyszerűen odáig meg vissza voltam. Erről nem árulok el többet, olvassátok el.

ÖSSZEGZÉS:

Összességében nem volt rossz, de annyira nem is ragadott magával, mint azt egy Cassie könyvtől vártam volna. Meg kell állapítanunk, hogy az írónő kézjegye jelentősen halványabb volt ezen a művön, nem éreztem őt annyira, így az igazi árnyvadász érzés sem jött. Kezd úgy kinézni, hogy a Malec páros nem igazán tud kitölteni egy egész trilógiát. Reménykedve várom a harmadik kötetet, ahol talán visszatér az is, amit az Árnyvadász Univerzumtól várok.