Soman Chainani: Jók és Rosszak iskolája - Itt nincsenek hercegek

 

A SZTORIRÓL:

Remélem mindenki emlékszik, hol hagytuk abba az előző történetet. Agatha végül Sophiet választotta Tedros helyett, így hazakerültek Gavaldonba, és happy end. Vagy mégsem?

Az Itt nincsenek hercegek a Könyvfalóknál nyit, megtudjuk, hogy Sophie apja és Honora összeházasodnak, aminek a lány nem igazán örül. Az esküvő napja el is jön, ahol már majdnem elhangzik a boldogító igen, amikor egy félresikerült kívánság miatt megtámadják a falut. A támadók Sophiet akarják, így őt el kell bújtatni a templomban. A kívánság nem mástól hangzott el, mint Agathától, aki véletlenül arra gondolt, milyen jó lenne újra Tedrosszal. Amíg bújtatják a lányt, addig az egész falut romba döntik, míg végül az Öregek úgy nem döntenek kiadják őt, amit Agatha természetesen megpróbál megakadályozni. Ezt a rész nem részletezném, a lényeg, hogy a két barát eljut volt iskolájukhoz, ahol igencsak nagy meglepi várja őket.

Ugyanis azzal, hogy herceg nélkül fejezték be történetüket, azt érték el, hogy a mesevilág hercegnői/királynői rá jöttek arra, hogy egyedül is el tudnak boldogulni férfiak nélkül. Így az iskola átalakult Fiú és Lány iskolává. A tanárok is a megfelelő helyre kerültek (kivéve Pollux, aki remekül ért a nyelve mélyre helyezéséhez).

Visszatérve a lányok megismerkednek Evelyn Saderrel, az új dékánnal, akinek kék pillangói mindenhol ott vannak, és mindenről értesítik a nőt. Sophienak tetszik, hogy körülrajongják, nyilván megint Agatha veszi kezébe a dolgokat, találkozni akar Tedrosszal, aki jelenleg a Tétenészt őrzi. 

Éjszaka el is megy, Sophi pedig követi (nyilvánvalóan nem szeretné, hogy barátnője beszéljen kedvesével), a Gazgató tornyában pedig meg is akadályozza a csókot. Ennek következménye, hogy a lányok egy ideig még biztos ott ragadnak az iskolában. 

Agatha ebbe nem hajlandó beletörődni, a megoldást pedig Yuba, volt tanáruk adja, akinek van egy főzete, amit ha megiszik egy lány, akkor fiú válik belőle egy időre, illetve ez fordítva is igaz lesz (ez később még fontossá válik a történetben). 

Tehát Sophie megissza ezt a löttyöt, így be tud szökni a fiúk kastélyába, hogy megkeresse a Tétenészt. Három napja van megtalálni (a Mesetlon napjáig), de nincs a Gazgató tornyában, így fiúként részt vesz a Mestlonon, ott pedig Tedros segíti őt, (mert közben jóban lettek). Így találnak rá a megsebzett Yara-ra, mint kiderül a lánnyá változott Tristanra, aki elmondja nekik, hogy ellopta a Tétenészt, hogy a dékánnak adja. Ja, tudom, durva, bár számomra ez a csavar nem volt meglepő, sejtettem, hogy huncutság van a dologban. 

Most gyorsan ugorjunk a végére, amiről legyen elég annyi, hogy Sophie bűvös csókjával visszahozza a Gazgatót (igen, Sader keze is benne van), és úgy dönt mellette marad, mint igaz szerelme. Olvassátok el, ha pontos képet akartok kapni, mi is történt (*légyszi, ne utáljatok*).

A VÉLEMÉNYEM:

IGEN! Nagyon tetszett, sokkal jobban, mint az első rész. És IGEN, Sophie még mindig idegesít.De szedjük pontokba:

• A cselekmény: 

Nyilván odáig voltam, hogy a jó és rossz helyett, egy új "ellentétet" kapunk, a fiúk és lányok személyében. Megdobogtatta a feminista szívemet, hogy a nők rájöttek, nincs is szükségük igazán a hercegekre ahhoz, hogy boldog lezárást kapjon a történetük, másszóval igen, ki tudjuk nyitni azt a nyamvadt befőttes üveget. De mégis az egész történet alatt azt éreztem, hogy valami nem klappol az új iskolákban. Hiányzott az, hogy a nők és férfiak minden különbözőség ellenére összedolgoznak és együtt írják a történetet, pont, ahogy az a valós világban is történne.

Imádtam, ahogy az író a két fél különélését bemutatta. Az elkergetett hercegek és királyok tábori körülmények között éltek a Végtelen-erdőben, a Fiúk iskolájában pedig bűz, kosz és rendetlenség honolt. Ez a sztereotípia tökéletesen lett bedolgozva a történetbe, hiszen mindannyian tudjuk, hogy (valahol) biztosan vannak olyan férfiak, akik szeretnek rendet rakni és takarítani. Eközben a hölgyek végre szabadon azt tehetnek lényegében, amit akarnak, tanulhatnak, képezhetik magukat, hiszen nem kell azon gondolkodniuk, mit egyenek, hogy jól nézzenek ki. Leszoknak a sminkelésről, és mindenki élhet a hobbijainak, hiszen rengeteg szabaidejük keletkezik. Természetesen, nem szeretném megbántani a férfiakat, nem arról van szó, hogy ők esetleg visszafogják a nőket, (persze vannak ilyenek is), hiszen rengetegen hagyják a párjukat szárnyalni (ez oda-vissza igaz). Az író nagyon kisarkítva, minél jobban érzékeltetve akarta megjelníteni ezt a két sztereotípiát, és nekem így teljes mértékben át is jött, de ezt nem kell komolyan venni.

• A szereplők:

Legyetek jók, és mondjátok, hogy ti is gyűlölitek Sophiet, mert én továbbra is a falra mászom tőle. Még mindig nem tudja eldönteni, hogy most akkor jó vagy rossz, megvan-e Agathával vagy neki is kell-e szerelem. Teljes mértékben döntésképtelen és életképtelen szegénykém, és ez annyira kikészít, hogy gondolkoztam a könyv alatt, hogy az ő részeit egyszerűen csak átugrom, de aztán elmormoltam magamban párszor, hogy ezek a részek is fontosak a történet szempontjából, szóval tapsoljatok meg, mert egy oldalt sem hagytam ki. 

A végére Sophie eldönti (igen, én sem hittem el), hogy ő menthetelenül magányos, egyedül van és természetesen senki sem szereti, ezért megéri feléleszteni a Gazgatót, mert ő egyetlen igaz, örök szerelme. Csodálatos végkifejlet, amely elől Tedros és Agatha Gavaldonba menekül, mert a Gazgató leszúrja Tedrost, Agatha megfogja Tedros kezét, így hazajutnak. Ez persze a harmadik könyvben további bonyodalmakhoz vezet. 

Tetszett, hogy Tedros karakterét jobban megismerhetjük, így végre nem éreztem távoli, elérhetetlen hercegnek, hanem egy egyszerű embernek, akinek egyszerű vágyai és szokványos problémái vannak. 

Agatha továbbra is brillírozik, ő az igazi hőse a történetnek, hűséges, mind a barátaihoz, mind a szerelméhez. Nélküle a sztori egy helyben totyogna, hiszen Sophie inkább visszafogó erő (nem is értem, hogy lehet ilyen emberrel barátkozni). Nyilván még mindig tele van kétségekkel, amelyen az önbizalomhiánya sem segít, de mégis úgy érzem, hogy ő teszi meg a fontosabb lépéseket a történet szempontjából. 

• A végkifejlet:

Ha jobban belegondolok számítani lehett a végére. A Tristan-Yara dolog egyáltalán nem okozott nagy  meglepetést, és igazából az sem, hogy a dékán kezében futottak össze a szálak. A Gazgató visszatérése ötletes volt, ki mást akarna visszahozni az életbe Sophie, mintsem az anyját, hiszen ő is tudja, mi a magány. Miután a Gazgató levetette Sophie anyjának képét, és a lány így is visszahozta, hát arra nem tudok mást mondani, mint "Mégis mit vártunk tőle??". Annyira kétségbeesett attól, hogy Agathát más is boldoggá tudja tenni nem csak ő, hogy inkább visszahozta a legnagyobb gonoszt, aki megmentheti a magánytól. 

ÖSSZEGZÉS:

 A második könyv továbbvitte az első könyvet, de mégis sok mindenben más volt. Természetesen a mesebeli próbák és tanulságok megmaradtak, de bejött két igencsak fontos sztereotípia a nemeket illetően. Kimondottan tetszett, hogy egy mesébe ezeket bele lehet csomagolni, sőt úgy, hogy minden meg van magyarázva, mi miért történik. Kiderült, hogy a feminizmus amúgy jó dolog, hacsak át nem esünk annak a bizonyos lónak a túloldalára, ahol inkább erőltetettnek, sőt hamisnak tűnik.